Ákossal az élet

” Gyermeked teremtő tekintete átalakít, és valóban sokkal erősebb, tisztább leszel, ismeretlen források fakadnak fel szívedben. Te teremted a csodát, a gyermeket, és Ő is teremt téged, a gondoskodó szülőt.” ( Böjte Csaba)

Kicsit több, mint 5 éve, hogy Ildikó és Gergő családja kiteljesedett, mikor Ákos örökbefogadásával egy csapásra szülővé váltak.

  • A külvilág számára rendszerint úgy tűnik, hogy az örökbefogadó szülővé válni valóban egy pillanat műve csupán. Azonban a ti utatok sem vezetett egyenesen Ákoshoz.

Igen, mint minden örökbefogadó család, mi is sok évet vártunk a mi kis Csodánkra. Összesen 12 évet, ebből a Gólyahírnél 5-öt. Mint sok mindenki, mi is túl voltunk már a lehetséges esélyeken, hogy családdá válhassunk. A sok megpróbáltatás alatt született meg bennünk a döntés, hogy örökbe fogadunk. A tanfolyamon rengeteg sok jó tanácsot kaptunk, ami segített minket, hogy teljesen megértsük, miről is szól ez az egész, amire vállalkozni készülünk. A feltétel és elvárások nélküli szeretettről.

Volt sikertelen kiajánlásunk is, amit próbáltunk a lehető legkevésbé fájdalmasan megélni, hogy minden úgy történt, ahogyan annak lennie kell. Próbáltunk bízni abban, hogy egyszer eljön a mi időnk is. Ami a sikertelen kiajánlásban fájdalmas volt, hogy az Életet adó visszalépett, majd kb. 6 hetes korában mégis örökbe akarta adni a kicsit. De addigra Ákos, a mi kisfiunk megérkezett hozzánk és mindent felülírt. És milyen jól tette, szerelem volt első látásra. Minden gördülékenyen zajlott, Ákos Életet adójával megbeszéltünk mindent… vagyis akkor még azt hittük mindent. De erről egy kicsit később. Mivel Ákos december végén született, azt hittük sokáig kell várnunk, hogy hazahozhassuk a kórházból, ahová minden nap bemehettünk megetetni, megszeretgetni Őt. A kórházban mindenki segítőkész volt, tudtam beszélni az orvossal is, hogy hogyan zajlott a szülés. 6 naposan tudtuk hazahozni Ákit. Hihetetlen boldogság volt hazafelé tartani vele.

  • Otthon aztán kezdetét vette a közös életetek. Hogyan emlékszel vissza az első hónapokra?

Az első napok, hónapok és minden év hálával telik, hogy családdá válhattunk. Néha csak nézzük Ákost és arra gondolunk, milyen csodálatos, hogy mi is egy család lehetünk. Sokszor átölel mindkettőnket és Ő mondja, hogy Mi egy család vagyunk… kell ennél több?

Az első napokban csak néztük az ágyban és el sem hittük, milyen nyugodt, kiegyensúlyozott kisbaba. A család, a barátok, szomszédok már régóta várták Őt, mindenki olyan természetességgel fogadta, amit nem is gondoltunk volna. Nem volt titok a környezetünkben, hogy várunk. És sokan visszafelé számoltak velünk együtt.

Nekem már nem élnek sajnos a szüleim, de azt soha nem fogom elfelejteni, amikor megkaptuk a hírt és bementünk a kórházba Ákoshoz. Még nem szóltunk Gergő szüleinek, de mikor kijöttünk elmentünk hozzájuk és elmondtuk nekik. Vittünk virágot Mamának és gratuláltunk, hogy Nagyszülők lettek. Ők pedig csak álltak, főleg a Mama és sugároztak a boldogságtól.

Mikor hazamentünk a kórházból, és mentünk sétálni, sokan nem értették, mondták, hogy nem is látták, hogy terhes lettem volna. Ilyenkor rendszerint elmeséltük a mi történetünk és ezt mindenki olyan természetesen kezeli, ahogy kell.

Azóta Ákos már 5 éves nagyfiú és az érzések egyre erősebbek mindkettőnkben. Sokan azt gondolják, hogy amikor megszül egy nő egy kisbabát, akkor válik Anyává, az Apa pedig Apává. Én azt gondolom, hogy az együtt töltött idő, a szeretet által, az átaggódott éjszakákkal, mikor beteg, a sok-sok szép együtt megélt emlékkel válunk Családdá. Anyává, Apává. És ez egyre erősebb, minden pillanattal.

  • Úgy tudom, Ákos már egész kicsi korától teljes természetességgel kezelte, hogy ő a „néni pocakjából” született. Hogyan segítitek őt a mindennapokban ahhoz, hogy az örökbefogadottságát ennyire szépen, korának megfelelően kezelje?

Igen, ehhez az is kell, hogy ne titkolózzon az ember. Azt gondoljuk, hogy egy őszinte kapcsolatot nem lehet már azzal indítani, hogy nem mondjuk el neki, mi is az Ő története. Egész kicsi kora óta meséltünk neki olyan meséket, amikben az örökbefogadás a téma. Körülbelül 2 éves kora körül már beszélgetni is lehetett erről vele a mesék által. Amiben nagyon különleges volt a beszélgetésünk, az az volt, amikor Ákos mesélte, hogy Őt mentővel vitték be a kórházba. Addig én ezt nem említettem neki. Ő emlékezett rá… Hihetetlenül hangzik. Egy ideig néninek hívtuk az Életet adóját, de mivel egyszer megkérdezte, hogy annak a néninek a hasából született-e, akivel épp találkoztunk, hiszen Ő is néni, inkább nevén neveztük az Életet adónkat. Volt már, hogy bebújt a pólóm alá Ákos és azt mondta, Anya, én a Te pocakodból akarok megszületni. Ilyenkor persze elérzékenyül az ember. Mivel születésekor nem teljesen hallották meg az Életet adónk szavait, hogy Ő örökbe szeretné adni a kisbabát, van képünk, amint fogja Ákost, a nővérke csinálta róluk, így meg tudtuk neki mutatni Őt. Azt gondoljuk, ez nagyon fontos. Később is beszélgetések indítója lehet ez a kép. Lehet, szerencsések vagyunk, de nekünk minden olyan természetes, talán ezért kezeli Ákos is olyan jól a helyzeteket. Segítenek ebben a Gólyahíres találkozók is. Biztos, ha nagyobb lesz több kérdést fog feltenni. Mi mindig őszintén igyekszünk neki ezeket megválaszolni.

Az óvodában az első perctől tudják az óvónénik, nem volt ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatunk. Mindenki a helyén kezeli a helyzetet.

  • Talán nem árulok el titkot azzal, hogy Ákos nem elsőként született meg a „néni pocakjából”.

Mi úgy tudtuk, első szülése lesz a hölgynek, de a sors úgy alakította, hogy kiderült, már szült egy kislányt jó pár évvel Ákos születése előtt, és az is kiderült, hogy a kislány is gólyahíres örökbe fogadóknál talált családot. Így mi nem csak egy csodálatos kisfiút, hanem egy új családot is kaptunk ajándékba. Amikor ez kiderült, először nagyon megijedtünk, mert már napok óta jártunk be Ákoshoz a kórházba és azt hittük, az a szokás, hogy a testvéreket egy családba próbálják elhelyezni, féltünk, hogy elveszítjük a kisfiunkat. De hála az égnek a sors nem így akarta. Gabi néni beszélt a családdal, és ők sem voltak elutasítóak, így aztán felvettük velük a kapcsolatot. Ezt azóta is ápoljuk. Időnként találkozunk, közös programokat csinálunk. A gyerekek is tudják, hogy van valami több köztük… A kislány már nagyobb, Ő talán már jobban érti. Ákos még nem teljesen, de mivel megvan a kapcsolat, majd idővel ez gondolom kialakul. Ez is segíthet, hogy később megértse az örökbefogadást. És lesz, akivel meg tudja majd beszélni, amit esetleg tőlünk nem úgy fogadna, mint a vérszerinti testvérétől. Láthatatlan kapocs van köztünk az egész családdal.

  • Hogyan szólt bele az életetekbe az elmúlt lassan 2 év?

Hála az égnek, mivel mi vidéken lakunk, nem fordította fel teljesen az életünket az elmúlt időszak. Igyekeztünk mindent elfogadni és a legjobban kijönni belőle. Sokat voltunk kint a levegőn, kirándultunk. De természetesen a Nagyszülők nélküli időszak megviselt mindenkit. Pedig minden este beszéltünk, video chateltünk. Még mi sem gondoltuk, hogy a majd 1 év fizikális távollét mennyire megviselte Ákost. Mikor először találkozott újra a Nagyival, 2 napot itt töltött nálunk. Mikor indult haza, Ákos nagyon sírt, nem akarta elengedni a Mamát. Utána órákig nem lehetett megvigasztalni, pedig ez nem volt rá jellemző korábban. De hála az égnek ma már más a helyzet. Többet tudunk találkozni

Nincs különleges stratégiánk, amivel igyekszünk túl lenni ezen a helyzeten, amit a vírus teremtett, hacsak az nem az, hogy nem engedjük a negatív érzéseket elhatalmasodni magunkon. A közvetlen családunkban nem történt tragédia, ezért hálásak vagyunk a sorsnak.

  • Mi tölti ki mostanában a mindennapjaitokat?

Amennyi időt lehet, együtt töltünk, sokat kirándulunk. Most még ugyan az óvodai élet teszi ki a mindennapjainkat, de már gondolkodunk az iskolán is. Hogy majd hová is írassuk be Ákit, hogyan szervezzük majd meg a bejárást. De ez majd a gyakorlatban fog igazán kiderülni, addig még van időnk, legalábbis mi így hisszük, bár az idő borzasztóan rohan.

Weboldalunk sütiket használ a böngészési élmény fenntartásának érdekében.