Az örökbefogadás pszichológiája

Végre! Szülők leszünk! – Mit kérdezzünk a szülőanyától?

Translator     Translator   Translator Translator Translator Translator Translator Nyílt örökbefogadásra várakozni egészen biztosan különleges felkészülést igényel, hiszen várva várt gyermekünk származástörténetéhez valódi arc, hang, gesztusok és első kézből származó információk állnak majd rendelkezésünkre. A várakozás éveiben számtalanszor elképzeljük a helyzetet, amikor majd leendő gyermekünk vérszerinti anyukájával (esetleg apukájával) egymás mellett ülhetünk. Rengeteg kérdés megfogalmazódik bennünk, hiszen ugyan nem vagyunk még szülők, de a szándék már ott él bennünk: jól, a lehető legjobban, a

Elolvasom »

Élettörténeti munka örökbefogadó családokban

Miért szükséges az élettörténeti munka örökbefogadott gyermekeknél? Elöljáróban szögezzük le, hogy az élettörténeti munka nem csak örökbefogadottaknál fontos, hanem szinte mindenkinél. De mi is ez? Egy olyan önismereti folyamat, amiben tulajdonképpen mindenki él, függetlenül attól, hogy  vér szerinti családban nőtt fel, vagy örökbefogadott. A jelenből indulunk ki , de a múlt fontos állomásait, fordulópontjait próbáljuk összekötni egy folyamatos történetté. Gondoljunk bele ez történik akkor is amikor egy család összeül és a nagyszülők régi történeteket mesélnek

Elolvasom »
Az örökbefogadás pszichológiája

Tévhitek és sztereotípiák az örökbefogadással kapcsolatban

  Örökbefogadó szülőként és szakemberként is szinte minden nap tapasztaljuk, hogy az örökbefogadással kapcsolatban rengeteg olyan sztereotípia és tévhit él, melyek jelentősen megnehezíthetik az örökbefogadó családok életét. Mik a leggyakoribb tévhitek? Az örökbeadók elítélendők, „rossz anyák” Talán a leginkább elterjedt sztereotípia az örökbeadók -különösen az örökbeadó anyák- megítélésében alakult ki. Általános vélekedés, hogy elítélendő az az anya, aki „eldobta” magától gyermekét, ráadásul biztos alkoholista vagy drogfüggő, lecsúszott ember, aki nem érdemli meg az együttérzést. A

Elolvasom »

Már azzal is segítesz, ha követsz bennünket

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Weboldalunk sütiket használ a böngészési élmény fenntartásának érdekében.