Zsuzsi családjának története sok szempontból is figyelemre méltó. Fiatalon szerettek egymásba és hamar meghozták a döntést: örökbefogadással teljesitik ki a családjukat. 4 éve állnak a sorban, de lassan 3 éve már nem csak ketten. Terveiket kisfiuk felülírta, mikor beköltözött Zsuzsi pocakjába, ám ez az örömteli esemény egy pillanatig nem ingatta meg örökbefogadási szándékukat.
Második gyermekükre, a kistestvérre határtalan elfogadással, feltételek nélkül, kitárt szívvel várakoznak mindhárman.
- A családotok képeslapra illik. Fiatalok vagytok, gyönyörű, csodás dolgok várnak rátok, szerelmetek gyümölcse pedig feltette a koronát a közös életetekre, azonban mindez nem hullott csak úgy az öletekbe. Beavatsz az előzményekbe?
- Hihetetlen, de már megismerkedésünk első heteiben, 24 évesen megvitattuk azt a kérdést, hogy az örökbefogadás mindkettőnk számára egy nagyon szimpatikus útja a családalapításnak. Ez akkor még csak egy hipotetikus felvetés volt nyilván, egymás nyitottságának feltérképezése céljából. De lehetséges, hogy tudat alatt már sejtettük, hogy egyszer majd valóság lehet belőle. Hormonproblémáim kamaszkorom óta világossá tették, nem biztos, hogy képes leszek gyereket szülni, ezért a lombik és az örökbefogadás egész fiatalkoromban ott volt a gondolataimban. 5 együtt töltött év után, 29 évesen léptünk a családalapítás útjára, a mi drága cicánk halálát követően. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, és lehetséges, hogy kudarcot vallunk. Rögtön meddőségi kivizsgálásokkal kezdtünk, aztán egyből lombikra küldtek. Az sem lesz könnyű, mondta az orvos az eredményeket látva. Az első stimulációból 40-nél is több tüszőm lett, de nulla petesejt. Lett viszont hiperstimuláció. Összetörtünk. Akkor ez lehetetlen lesz. Aztán petefészek-műtéten estem át, de az sem hozott változást. Ekkor, mindössze 2 hónappal az első szuri után elengedtük a vérszerinti gyerek gondolatát és más irányba indultunk.
- A döntés az örökbefogadási szándékról a legtöbb házaspárnak hosszú évek során szokott beérni. Nálatok mi volt a motiváció?
- Azon a napon beláttuk, hogy tényleg nagyon nehéz eset vagyok, az orvosom sem álltatott egy percig sem. Feladtuk a reményt, de a próbálkozást még nem teljesen. De ott és akkor kimondtuk: nem baj, ha nem így lesz gyerekünk, majd lesz máshogy. Még aznap felkerestem a Tegyesz honlapját, az örökbe.hu-t, a romadopt oldalát! Férjemnek még szüksége volt 1-2 napra, hogy rábólintson. 2 hét múlva Tegyesz. Olvastuk, olvastuk a szakirodalmat. 3 hónap alatt határozatot szereztünk, tanfolyammal együtt. Nagyon buzgók voltunk, és a többiekhez képest nagyon fiatalok. Ezerrel rápörögtünk, de jó, tuti, hogy lesz gyerekünk. De közben ezzel párhuzamosan, mellékszálként, egy második, egy utolsó stimulációt még gyorsan le akartunk pörgetni, arra gondolva, hogy senki se mondhassa később, hogy nem tettünk meg mindent. Annyira biztosak voltunk abban, hogy sikertelen lesz. Teljesen lehetetlen eset voltam, nagy fejtörést és szakmai kihívást okoztam az orvosomnak. De elképesztő dolog történt: ez a stimulációs kör egy súlyos szövődményt eredményezett, és rengeteg petesejtet. Kórházba kerültem hiperstimulációval. Nagyon szenvedtem. Minek kellett ez nekünk? A végén úgysem lesz belőle semmi… Az első beültetésig hónapokat kellett várnunk, amíg meggyógyultam. Majd sikertelen és elmaradt beültetések következtek, fel nem ébredt embriók, újabb kudarcok. Elég volt már belőlük. Alig vártuk, hogy az utolsó fagyibabás beültetésen túl legyünk. De a teszt ezúttal pozitív lett. Hipermagas értékkel, hármasikreket sejtett az orvos. Egy volt végül, a kisfiunk, Vendel, aki hipernagy és hipererős, pár hónap múlva 3 éves lesz. Nem hittük el, nem is akartuk elhinni, hogy velünk ez megtörténik. De egy pillanatra sem vettünk biztosra semmit, meg akartuk védeni magunkat egy újabb kudarctól. Amikor letelt az első pár hónap, és még mindig ott volt, fel kellett hívnunk a Tegyeszt, hogy felfüggesszük az örökbefogadást. Nagyon nehéz volt. Újratervezés. Nem baj, akkor majd örökbe fogadjuk a kistestvért, mondtuk. Szörnyen nehéz volt belemenni további bizonytalan hónapokba, aminek lehet, hogy veszteség lesz a vége megint, ahelyett, hogy inkább a biztosra várnánk. Végül csak megérkezett a kisfiúnk, Vendel, súlyos szülési komplikációk közepette. Ezt az utunkat végig komplikációk kísérték. Ha tudtuk volna előre, akkor…. De szerencsére nem tudtuk. Amikor felgyógyultunk, minden kisimult. Azóta túlcsorduló boldogságnak éljük meg az életünket. Csak mindig hiányzik valami. Tankönyvi példa vagyunk arra, hogy lelkileg miért megterhelő a lombikot és az örökbefogadást együtt csinálni. Csak mi nem lombikra voltunk rákattanva, és mellékesen örökbefogadásra várakoztunk, hanem fordítva. Tudtuk, hogy ezt nem ajánlják, és mi nem szoktunk szembe menni a szakemberek ajánlásával. Még annyira az elején volt, és biztosak voltunk abban, hogy 1 hónap alatt le is zárul. Lehet, hogy elrontottuk, elsiettük, gyorsan akartunk „B” tervet, csak nem tudtuk, melyik a „B”, mert valószínűleg két „A” tervünk volt. Azt tudtuk, hogy gyereket akarunk, mindegy, hogyan, mindegy milyet. Ez a két párhuzamos szál fut 4 éve az életünkben. Olyan, mintha ikreket várnánk, csak a második késlekedik. Egyrészről nehéz volt ez, mert végig kétfelé koncentráltunk, más szempontból pedig szuper, hogy a második gyerekünk is végig itt volt velünk gondolatban, azóta készülünk rá, és milyen jó lesz ezt majd neki elmesélni! Még kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy az az egy biztos, hogy mindketten több gyereket szeretnénk. De álmunkban sem gondoltuk, hogy ez ilyen formában fog teljesülni.
- Számomra csodálatra méltó elfogadással várakoztok.
- Nálunk ez természetes volt, nem érzem, hogy csodálat illet emiatt. A legelső Tegyesz találkozó előtt már tudtuk, mindegy, milyen kinézetű gyerekünk lesz. Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy meg lehet határozni, milyen származású legyen a gyerek, és ezt úgy hívják, hogy származási kikötés vagy „bizonytalan származás elfogadása”. Nem tudtuk, hogy nem hivatalosan színskáláról is lehet válogatni. Nagyon szomorú, hogy még manapság is származás és bőrszín alapján kell/lehet elkülöníteni örökbefogadható babákat, gyerekeket, és lehet válogatni közöttük. Nekünk azt tanácsolták, hogy mindenhol hangsúlyozzuk ki, hogy nagyon nyitottak vagyunk sötét bőrű – azóta megtanultuk, hogy úgy kell mondani, hogy – „rasszjegyeket hordozó” cigány gyermekre is. Szörnyen hangzik. Egyébként a neme mindegy volt és most is az, a kort 0-1 évben adtuk meg, a legtöbb betegségben és körülményben bővebb tájékoztatást kértünk.
- Van-e olyan helyzet, amit nem tudtok vállalni?
- Sajnos most már olyan helyzetet nem tudnánk vállalni, amelyben hosszabb ideig távol kellene lennem a kisfiamtól, például nem tudnám megoldani egy súlyos koraszülött kisbabával a kórházban tartózkodást hetekig, hónapokig. Ez korábban nem okozott volna gondot. Volt persze olyan, amit már az elején is kizártunk. Élettel összeegyeztethetetlen betegséggel született babát nem vállaltunk, és olyan történetet sem, amiről nem tudnánk jó szívvel beszélgetni a gyerekünkkel, nem tudnánk megértetni vele, hogy hogyan jött ő a világra. Ilyen például a nemi erőszakból származó baba. Nem tudom, milyen szavakkal lehet egy gyerekkel megértetni, hogy nem szerelemből, vagy kölcsönös vonzalomból született, nem két ember szabad akaratából fogant meg. Ezek a nagyon terhelt történetek azért tudomásom szerint ritkán fordulnak elő, legalábbis az örökbefogadók erről ritkán szereznek tudomást.
- Éreztek-e bármilyen előnyt amiatt, hogy korán elindítottátok az örökbefogadási folyamatot?
- Nem élvezünk előnyt amiatt, hogy már 4 éve vagyunk a várakozók listáján, sőt. Vendel érkezése miatt 2 évig „kimaradtunk a dobásból”. Most az ő kora határozza meg, milyen korú testvért fogadhatunk örökbe. A Tegyesznél kisbaba alig van, pláne Budapesten (ahol kezdtük), és Pest megyében (ahová közben költöztünk) a mi paramétereinkkel százak várakoznak. A másik, hogy sajnos a testvérre várakozók deklaráltan hátrányban vannak a Tegyesznél és a civileknél is. Kisbabák esetében a Tegyesz is általában megfelelőbbnek tart egy gyerektelen párt a gyerekesekkel szemben, a civileknél a kismamák pedig legtöbbször olyan családot választanak, ahol az ő gyerekük az első, hogy ő kapjon minden figyelmet. Mi valószínűleg civilektől fogjuk kapni a kistestvért, viszont hozzájuk csak akkor jelentkeztünk, amikor a kisfiúnk érkezése után felülvizsgálták az alkalmasságunkat, azaz 2 éve. A határozatunk pedig hamarosan lejár, kezdhetjük a folyamatot elölről.
- A családotok, környezetetek mit szólt, mikor meséltetek arról, hogy más úton várjátok a gyermeketek?
- Amikor belekezdtünk a babaprojektbe, a családjainkat nem tájékoztattuk erről. A lombikozásba egyértelműen nem akartuk őket beavatni, tudtuk, hogy sokat aggódtak, érdeklődtek volna, és nekünk ez megterhelő lett volna. Nem akartunk bátorítást, sem vigasztalást, nem akartuk kudarcokat újra és újra elmesélni. Ketten akartuk ezt végigcsinálni. Barátaink persze tudták, ők támogatólag mellettünk álltak. Azt eldöntöttük, hogy ha lezártuk a lombikot, akár sikeresen, akár sikertelenül, akkor rögtön beavatjuk őket ebbe is, és az örökbefogadási szándékunkba is. Szerencsére a családunk és a barátaink hasonlóak hozzánk. Nagyon nyitottan, természetesen és megértően reagált mindenki. A szüleink, testvéreink egyszerre sírtak és nevettek, amikor megtudták, hogy babát várok és majd később örökbe fogadunk egy kistestvért. Azóta is lelkesen olvassák az örökbefogadással kapcsolatos könyveket, cikkeket. Külön kis füzetet is készítettünk a családtagoknak az örökbefogadásról és a cigány gyerekek örökbefogadásával kapcsolatos kérdésekről. Nagyszülős csoportba is készülnek, reméljük, a járványhelyzet hamarosan lehetővé teszi, hogy megtartsák. És folyamatosan érzékenyítünk. A tágabb környezetből érkeznek néha rosszul megfogalmazott mondatok, részben az információhiány miatt, részben más miatt, de mivel elfogadónak tartjuk magunkat, azt is próbáljuk elfogadni, hogy más nem elfogadó, megérteni az okait, és tovább érzékenyítünk, ez a mi feladatunk. Amikor pedig már ott lesz baba, akkor harcba is szállunk érte bárkivel szemben.
- Kicsi fiatok születése bármit megváltoztatott az örökbefogadási szándékotokkal kapcsolatban? Változott a várakozásotok minősége, intenzitása?
- Így 4 év elteltével már nagyon intenzív a várakozás, hullámzó intenzitású az amiatt érzett letargia, hogy még mindig nem érkezett meg a várva várt második gyermekünk. Állandóan mellettem van a telefonom, hátha megcsörren, össze van pakolva egy bőrönd, tele a fagyasztó készétellel, hosszú távra már semmit nem tervezünk. Állandóan figyelem a facebookon az örökbefogadós csoportokat, ki újságolja el, hogy megérkezett hozzá a gyermeke. Olyankor azt érzem, hogy na, mindjárt mi jövünk. 8 hónapja vagyunk olyan értelemben fogadókészek, hogy letelt a vérszerinti gyermek születése utáni 2 év, zöld utat kaptunk. (A szülés utáni felülvizsgálatkor feltételes határozatot kaptunk azzal, hogy csak a meglévő gyermek 2 éves kora után fogadhatunk örökbe.) A szabály, hogy legalább 2 évvel fiatalabb kell, hogy legyen a meglévő gyereknél. Szándékunk ugyanaz, teljes családdá válni, megismerni azt a gyermeket, akire 4 éve várunk. Azt szoktuk mondani, hogy Vendelre 2 évet vártunk, a kistestvérére már 4 éve, és még ki tudja, meddig. Szerintem minél többet vár az ember a gyerekére, annál erősebb benne a vágy iránta. Sokan azt gondolják, hogy ha valakinek már van gyereke, annak könnyebb a várakozás. Igaz, a marcangoló hiányérzet és üresség, amit a kisfink előtt éltünk át, az nincs. A második gyerekünk iránti vágy is nagyon erős, de más minőségű, mert most már tudjuk, milyen szülőnek lenni, milyen egy drága kis életről gondoskodni. Csodálni azt, hogy létezik. Alig várjuk, hogy ezt még egyszer átélhessük.
- Gyermeketek hamarosan 3 éves lesz. Vannak félelmeid, aggodalmaid a kistestvér érkezésével kapcsolatban?
- Amikor megfogant, már tudtuk, hogy ez így a legkomplikáltabb forgatókönyve lesz a családdá válásnak. De a legérdekesebb is, és mi szeretjük a kihívásokat (főleg énJ). Vendel fénysebességgel növekő és fejlődő, gyönyörű, vidám, tehetséges, végtelenül nyitott és okos kisgyerek. Tökéletes. Akire várunk, lehet, hogy sok mindenben más lesz, és mi pont erre vágyunk. Ő is úgy lesz tökéletes, ahogy lesz. Felmerült már, hogy nem lesz-e rossz nekik, ha nagyon különbözőek lesznek, közel állnak-e majd egymáshoz, vagy két teljesen különböző világ lesznek. Nem tudjuk, hogy így lesz-e, amúgy pedig vérszerinti testvérek közt is sokszor előfordul. Másrészről ő elsősorban nem testvér lesz, hanem a mi gyerekünk, mi pedig az ő szülei leszünk, és ez a legcsodálatosabb kapcsolat a világon. Végsősoron pedig mégis az a legfontosabb, hogy egy önálló egyénként boldog, elégedett életet éljen, aminek mi persze részei leszünk, de csak egy része. Azon is töprengtünk már, hogy a kistestvérnek mennyire lesz majd nehéz, hogy egy vérszerinti után fog érkezni, óhatatlanul is összehasonlíthatják majd vele, ráadásul ő a körülményei miatt is hátrányból indul majd egy ideális körülmények között született nagytestvérhez képest. De ez is bármelyik kistestvérrel előfordulhat, egy vérszerinti családon belül is sokszor annyira különböző gyerekek születnek. Azt hiszem, hogy mi már gondolatban is annyit foglalkozunk az örökbefogadás témájával, az örökbe fogadandó gyermekünkkel, és még mennyit fogunk a gyakorlatban, hogy ő emiatt különleges státuszt fog élvezni a családban. A nagytestvér pedig más körülmények miatt élvezi különleges státuszát. Habár valószínűleg nagyon különbözőek, de mindketten ugyanolyan különlegesek lesznek, és ezt mindig is hangsúlyozni fogjuk. Hiszek abban, hogy nagy szerepünk van abban, mennyire lesz kiegyensúlyozott életük, legalábbis mindent elkövetünk majd, hogy így legyen.
- Hogyan készítitek őt a kisbaba érkezésére?
- Sokszor szóba kerül, szavak szintjén tudja, hogy kistestvére lesz, akit örökbe fogadunk majd, egy másik néni pocakjában fog születni. Tudja, hogy ő az enyémből született. Tudja, hogy ha megérkezik a testvér, akkor anya őt fogja szoptatni. Még nem választottam el, mert arra készülök, hogy így tápláljam az örökbefogadott gyermekünket is. Sok kistestvér született mostanában a környezetünkben, látja őket, bár leginkább fotókról, így biztosan nem érti, hogy mit jelent, ha egy újszülött van a háznál.
- Különösen tudatosan várakoztok, készültök az örökbaba fogadására.
- Mi mindent nagyon lelkesen csinálunk, a családalapítást pedig pláne. Akár a szülés, akár örökbefogadás útján, azt hiszem, mindkét felkészülést kimaxoltuk. Tényleg a családalapítás az a dolog, amire mi egész életünkben készültünk, ez a csúcspont, ennek minden pillanatát igyekszünk kiélvezni és kihasználni. Kezdetektől fontos volt számunkra, hogy felkészüljünk a származásból adódó kihívásokra, ezért járunk Romadoptra, voltunk Tokkal-vonóval csoportban is, érzékenyítjük a családot, barátainkat az örökbefogadott gyerekek speciális körülményeire, vérszerinti gyökereinek fontosságára. Nagyon fontos számunkra a nyitottság minden másság felé, az esélyegyenlőség, az elfogadás. Kisfiúnkat is nyitottságra neveljük, az ő szintjén igyekszünk megismertetni vele a sokféleséget a játékokon, zenéken, meséken keresztül. Szoktunk beszélgetni és mesét olvasni az örökbefogadásról. Közben vigyázunk arra is, hogy emellett az ő története is különleges figyelmet kapjon.
Folyamatosan követjük az örökbefogadással kapcsolatos történeteket az örökbe.hu blogon, és eszmét cserélünk barátokkal, akik hasonló gyerekeket fogadtak örökbe, mint akire mi is várunk. Szoktunk járni a civilek által szervezett ismerkedős programokra, csoportfoglalkozásokra. Ezeknek és az eltelt 4 évnek köszönhetően úgy érezzük, magabiztosak lettünk minden téren. Persze ehhez a szülőség is hozzájárult, tudjuk, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem egyedül várakozunk.
A várakozási idő alatt nagyon hasznos és jól is esik készülni, informálódni, érzékenyíteni a környezetünket, sorstársakat megismerni, ezáltal magunkhoz is közelebb kerülni. És annyi megismerni és megismertetni való van. És annyi forrás van. Könyvek, csoportok, programok, blogok. Ezeket a lehetőségeket jó már a várakozás alatt kihasználni, mert ha megérkezik a gyerek, akkor egy darabig valószínűleg egyikre sem lesz idő, szükség viszont annál inkább lesz az információra. Látjuk, halljuk, hogy rengeteg plusz feladat és felelősség egy örökbefogadott gyereket nevelni egy vérszerintihez képest. Az örökbefogadott gyerek a miénktől eltérő gyökerekkel érkezik, örökölt habitussal, elszenvedett traumával, magzati ártalmakkal, részben örökölt, de fejleszthető képességekkel. A gyerek jólléte, jövője, a család jólléte szenvedheti meg, ha ezekről nem veszünk tudomást.
A saját tájékozódáson kívül én az élet minden területén nagyon fontosnak tartom, hogy szükség esetén időben a megfelelő szakemberhez forduljunk, pláne, hogy ha gyerekeinkről van szó. A kisfiam fejlődése során is szükség volt néhány szakemberre, így már tudom, hol keressek majd Dévény, TSMT-tornászt, logopédust, gyerek szakorvosokat, és jól kiigazodom a fejlesztő játékok között.
- A 4 év alatt volt már kiajánlásotok?
- Igen, egy másik civil szervezetnél pár hónapja. Kb. 38. hétben volt a nagyon fiatal, egyedül maradt kismama, aki 3 gyermeke mellé nem vállalhatta a negyediket, mert a meglévők is gyámság alatt voltak. Cigány származású lány, kissúlyú baba, alkoholfogyasztó apa, különleges névadás, és kapcsolattartási igény voltak a paraméterek, azonnal igent mondtunk. Kétszer utaztunk le a kismamához és az ő anyukájához, egyik nap hosszú órákat töltöttünk együtt, amikor elvittem őket NST vizsgálatra. Kihasználtam az időt a beszélgetésre, és rengeteg információt szereztem a kisbaba vérszerinti családjáról. Tudtuk, hogy ha úgy alakul, ezek kincset fognak érni a gyermekünk számára. Teljesen biztosnak tűnt a szándékuk, de mi két lábbal a földön álltunk, és nem éltük bele magunkat. Úgy vágtunk bele, hogy még nincs is baba, aztán meg a 42 nap is nagyon hosszú. Jól tettük, mert a kismama és az anyukája a szülés előtt meggondolták magukat, tehát mi már nem is láttuk a megszületett babát.
- A sikertelenül zárult kiajánlás után változott a várakozásotok, bizalmatok minősége?
- Nem, dehogy, nyugodtan fogadtuk a hírt, sejtettük is, mert túl sok idő telt el, mire hívtak. Egyébként ez az egyik, amit a várakozás alatt nagyon megtanultunk, hogy sokan visszalépnek, és jobb, ha minél előbb. A rengeteg előnye mellett ez a kockázata a nyílt örökbefogadásnak, vagy egy újszülött baba titkos örökbefogadásának. Persze nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy nekünk már van gyerekünk, nem dőlt össze az egész világ. A várakozásunk azóta annyiban változott, hogy még türelmetlenebbek vagyunk!
(A riport folytatását itt olvashatod)
